udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Lakatos Tibor

2003. március 21.

Felsőbányán márc. 15-én a római katolikus, majd a református temetőben koszorúztak a felsőbányai civil szervezetek (MADISZ, Nyugdíjasok Klubja), valamint a két magyar történelmi egyház nőszövetsége, illetve képviselői. Ezután a református templomban ünnepi istentisztelet volt. A két emlékezésen nem jelent meg a helyi RMDSZ egyetlen képviselője sem. Sőt, az egyik RMDSZ-alelnök az iskolás gyermekeket arról tájékoztatta, hogy az említett rendezvényeken egyáltalán nem kell megjelenniük, csak az RMDSZ másnapi koszorúzásán. A következő napon "kizarándokolt" a temetőbe mintegy 40 fős csoport. Utána többen közülük sajnálták, hogy elmentek. Elsőként Bónis István RMDSZ-elnök kijelentette: veszélyben van a magyarság egysége, mert egyesek önző érdekekből próbálják megosztani és egymással szembe fordítani a magyarokat. Utána Hitter Ferenc RMDSZ-tanácsos beszédében azokat szidta, akik az "egységet" megbontották a magyarságon belül, és nyilvánosan "nemzetárulók"-nak (!) nevezte azokat, akik másként gondolkoznak, mint az RMDSZ. Ezután kijelentette: "Nem szabad steril acsarkodásokra pazarolni az időt!" A Galaxia Rádió hétfői magyar nyelvű műsora /melyet Hitter Ferenc vezetett/ a márc. 15-én történt koszorúzásról és ünnepi istentiszteletről egyáltalán említést sem tett, csak az RMDSZz-rendezvényekről. /Alföldi-Lakatos Tibor református lelkipásztor: Felsőbánya: így ünneplünk mi. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), márc. 21./

2005. szeptember 23.

Idén lett tíz éves a felsőbányai festőtábor, mely a nagybányai festőiskola hagyományait éleszti újra, alkalmazva a modern technikákat is. A nagybányai festőtelep létrejöttének századik évfordulóján, 1996-ban alakult újra a festőtábor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezésében. Minden nyáron alkotótáborban vehettek részt a Magyarországról, Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és a nyugat-európai országokból érkezett képzőművészek. Az alkotótábor művészeti vezetője Véső Ágoston Munkácsy-díjas festőművész. A művésztelep tizedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Tőkés László püspök igehirdetése után Lakatos Tibor házigazda-lelkész üdvözlő-beszéde után Véső Ágoston szólt az elmúlt évtized történéseiről. Kitért arra is, hogy 2001-ben együttműködési megállapodást kötöttek Szentendrével, azóta évente vannak művészcserék. Czakó Gábor /Budapest/ író előadásában a valóságválságról beszélt, arról, hogy nincs kultúra kultusz nélkül. Szűcs György művészettörténész, a budapesti Szépművészeti Múzeum főmunkatársa, a nagybányai festőiskola egyik legjobb ismerője tartott előadást. /Tízéves a Felsőbányai Művésztelep. = Partiumi Közlöny (Nagyvárad), szept. 23., 9. sz./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék